Megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Ők ezt válaszolták: Hét.
Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették.
Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük.
Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral,
pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket,
és azonnal hajóba szállva tanítványaival együtt elment Dalmanuta vidékére.